70 000 halott

Sátán felállt Israyl ellen, és arra indította Dávidot, hogy megszámlálja Israylt… Dávid ezt mondta a Mindenhatónak: „Nem én parancsoltam-e meg, hogy megszámlálják a népet? Én vagyok az, aki vétkezett, és nagyon gonoszul cselekedett; de ezek a juhok, mit tettek? Kérlek, legyen a Te kezed ellenem, Ó Yahweh, Mindenható, és atyám háza ellen; de ne néped ellen, hogy csapás sújtsa őket.” (1Krónikák 21:1, 17)

Voltál-e valaha felelős valakinek a haláláért, nem is beszélve 70 000 emberről? Dávid elítélte őket, amikor engedett a kísértésnek; „Sátán (az akarat, amely szembeszáll Yahweh akaratával) felállt Israyl ellen, és arra indította Dávidot, hogy megszámlálja (a személyes hatalomra és erőre való hagyatkozás) Israylt.” Fordítás: Dávidot saját énje (az „önmeghatározás” és önmagára hagyatkozás) motiválta. Még miután figyelmeztették (3. vers): „Miért kívánja meg uram ezt a dolgot? Miért lesz bűn okozója Israyl számára?” — mégis a bűnt választotta.

Nem tudjátok, hogy amikor szolgákként adjátok át magatokat, és engedelmeskedtek valakinek, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek; akár a bűnnek a halálra, akár az engedelmességnek az igazságra? (Róma 6:16) Dávid, Israyl királya, a Mindenható szolgája, a Yahweh szíve szerint való ember, és szeme fénye (Zsoltárok 17:8), a bűnt választotta.

Dávidot jól ismerjük Betsabéval elkövetett házasságtöréséről és Uriás, az asszony férjének meggyilkolásáról. De ritkán hallunk a felelősségéről ennek a hetvenezer embernek a haláláért. Ugyanez az ember, aki oly nagy reménységet ad nekünk őszinte megtérésével; Könyörülj rajtam; Ellened, egyedül Ellened vétkeztem; Teremts bennem tiszta szívet (Zsoltárok 51); rabszolgája volt saját kívánságainak, a bűn szolgája. Annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek.

Most gondolj azokra az ezrekre, akik meghaltak; vajon hajlandó lennél-e oszlopként tekinteni rá a hitben, ha a szeretted egyike lett volna áldozatainak? Még mindig olvasnád a szavait, és bátorítást merítenél belőlük? Követnéd-e őt, ha ma ő lenne a „királyod”?

Talán jobb így megfogalmazni a kérdést. Látod-e azt, amit Yahweh lát? Vallomás: „Én vagyok az, aki vétkezett.” És közbenjárás: „Kérlek, legyen a Te kezed ellenem, de ne néped ellen.” Vagy figyelmen kívül hagyod-e a szívet (a mentális beállítottságot), és csak azt látod, amit az ember lát, a bűn következményeit; „Hetvenezer halott” (14. vers)?

Ki vagy te, hogy ítélkezz? Vajon valódi természeted arra vágyik, hogy elítéljen másokat? Elítélsz-e másokat, hogy jobban érezd magad?

Tanulj ebből, szeretett. Az Ő tüze közeleg; próbára fogsz kerülni; meg fogsz vizsgáltatni. Ha inkább a próba rövidebb változatát választanád, akkor alázd meg magad. Ha úgy tekintesz magadra, mint egy hibátlan gyémántra, lépj le saját magad készítette szónoki emelvényről.

Az Atya tudja, hogy nyers gyémánt vagy, más szóval egy darab szén. Sok „nyomás” kell ahhoz, hogy a szenet gyémánttá változtassa. A nyomás „össze fog szorítani” téged, és feltárja, mi van benned.

Vedd le a szemed mindenki más bűnéről. Fordítsd vissza a figyelmedet magadra. Mert ha megítélnénk önmagunkat, nem ítéltetnénk meg. (1Korinthus 11:31) Ha ezt teszed, talán még van remény számodra. Tegye száját a porba, talán mégis van remény! (Jeremiás siralmai 3:29)