Az Én sírásom

Amikor ezt hallotta, Yahshua ezt mondta: „Ez a betegség nem halálra való, hanem a Hatalmas dicsőségére, hogy az Ő Fia megdicsőüljön általa.” (János 11:4) „A mi barátunk, Lázár elaludt, de megyek, hogy felébresszem.” (János 11:11) Ekkor tehát nyíltan megmondta nekik: „Lázár meghalt, és a ti kedvetekért örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De menjünk hozzá.” (János 11:14-15) Yahshua ezt mondta neki: „A testvéred fel fog támadni.” (János 11:23)

Amikor Yahshua látta, hogy sír, és a zsidók, akik vele jöttek, szintén sírnak, megrendült lelkében és háborgott. „Hova tettétek őt?” — kérdezte. „Jöjj és lásd, Mester” — felelték. Yahshua sírt. Erre a zsidók ezt mondták: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” (János 11:33-36)

Szerinted miért rendültem meg lelkemben és háborogtam? Azt a benyomást keltik szavaim, hogy kételkedtem abban, hogy Lázár feltámad? Dehogyis! Akkor miért sírtam? Miért háborogtam? Miért rendültem meg? Azért, mert nem hittetek eléggé! Miért kell mindig feltámasztani a halottat, kettéválasztani a tengert, meggyógyítani a bénákat, és még sok minden mást, hogy higgyetek? Miért kell mindig csodának lennie? Nem elég nektek az örök sorsotok, még ha csak ennyi lenne is mindaz, amit adtam nektek?

A hitetek ajándék, mégis mindig kételkedni választotok. Miért sírok? Sírok a kételkedő elméteken. Sírok a nyakas viselkedéseteken. Sírok értetek, nem veletek!

Amikor elgördítették a követ, felnéztem, és ezt mondtam: „Atyám, hálát adok Neked, hogy meghallgattál Engem. Én tudtam, hogy Te mindig meghallgatsz Engem, de az itt álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: Te küldtél Engem.” (János 11:41-42) Ma te vagy az, aki „itt áll”, és Én még mindig sírok!

Akkor ezt mondtam: „Lázár, jöjj ki!” (43. vers) „Vegyétek le róla a halotti leplet, és hagyjátok elmenni!” (44. vers) Ma azt mondom neked: „Jöjj ki, és vedd le a halotti leplet, amely megköti elmédet. Higgy az Én Atyámban. Higgy, hogy Ő küldött Engem. Töröld le Könnyeimet.”