Az én Elianám

Tudd meg azért szívedben, hogy amiképpen megfenyíti az ember az ő fiát [lányát], akképpen fenyít meg téged Yahweh, a te Hatalmasod. (5Mózes 8:5)

Mindkét karja az asztalon, sötét aranybarna fürtök omlanak rájuk. Barnára sült könyökének csak egy része látszik.

„Eliana,” mondom. „Emeld fel a fejed, kicsim.” Szomorú szemei és duzzogó ajkai lassan felemelkednek karjáról. Miközben intenzív szépségét vizsgálom, megkérdezem tőle: „Apa azért javít ki és fenyít meg téged, mert haragszik rád, vagy mert szeret téged?” Látom, ahogy a kicsi barna szemek mélyen befelé fordulnak, oda, ahol a gondolatok gyülekeznek. A duzzogó ajkak aztán így válaszolnak: „Mert szeretsz engem?”

Bizonytalanul, hogy jól válaszolt-e, figyeli, ahogy megfogom karjait, és így válaszolok: „Természetesen azért van, mert szeretlek. Mindig szeretni foglak. Semmi sem tud megakadályozni abban, hogy minden nap egyre jobban szeresselek. Ezért kell kijavítanom engedetlenségedért.”

Gyorsan végigkutatom elmém rejtett zugait, és megkérdezem magamtól, miért kételkedhet valaha is szeretetemben iránta. Miért érzékelhetné fenyítésemet valaha is haragként? Miért ne különböztetné meg kijavításomat mint az iránta érzett szeretetemet?

A válasz meglehetősen fájdalmas, és tartalmazza azokat a gondolatokat, amelyeket mindannyian legszívesebben eltemetnénk és elfelejtenénk. Egy ideig el lehet rejtőzni a válasz elől, de nem örökre. Előbb-utóbb mindannyiunknak szembe kell néznünk vele. Ő haragot érzékel, nem szeretetet, mert cselekedeteim erre tanították meg. Örömmel mondhatom, hogy ezek múltbeli cselekedetek, amelyeket a Lélek kijavított bennem, mindazonáltal magamra kell vállalnom a felelősséget azért, hogy elültettem benne ezeket a magvakat. „A szeretet soha el nem fogy,” mondja az Írás (1Korinthus 13:8), és én bizony nem szerettem tökéletesen.

Van egy másik oldal is, és ez az ő része. Ez is olyasvalami, amiben mindannyian kudarcot vallunk. Nem sikerül megértenünk azt a tökéletes szeretetet, amelyet Yahweh táplál irántunk. Igen, ő fiatal, de hamarosan neki is szembe kell néznie azzal, amivel mindannyiunknak – a félelemmel. Mindannyian félünk a tökéletes szeretettől. Ez az a félelem, hogy az valóban elérhető lehet, különösen a láthatatlan Nagy Vagyoktól.

Gyakran próbálom elképzelni az Ő szeretetét, olyat, amely sosem haragudott rám. Bár kifejez érzelmet, megbocsátása mindvégig elérhető. A Hatalmas a maga szeretetét mutatta meg irántunk abban, hogy amikor még bűnösök voltunk, a Messiás meghalt értünk. (Róma 5:8) Fenyítése mindig a tökéletes szereteten belül van. Vágyunk arra, hogy a tökéletes szeretet valóságossá váljon, mégis félünk tőle, talán mert amint megízleljük édességét, rájövünk, milyen unalmas minden más.

Ezt a szeretetet szeretném, ha Elianám látná bennem, és megkapná tőlem. De erre semmiképp sem vagyok képes addig, amíg magam meg nem kaptam Tőle. Megígértem Mennyei Atyámnak, hogy nem fogok félni megpróbálni. Talán lesz bátorságom elfogadni. Talán neki és neked is meglesz.

Csak arra vágyhatok, hogy tökéletesen szeressem őt. És ha én, aki gonosz vagyok, tudok jó ajándékokat adni, mennyivel inkább Mennyei Atyám? (Máté 7:11) Ez a tökéletes ajándék, Atyám, hogy Elianám élete minden napján hallja halk, szelíd hangodat, amint azt suttogod: „Szeretlek, Eliana. Sosem foglak cserben hagyni. Mindig itt leszek, mindig akarni foglak, mindig becsben tartalak, és mindig kijavítalak, hogy te is tökéletessé válj az Én szeretetemben. Mindig nagyon hálás leszek, hogy megteremtettelek, és hogy örökké létezni fogsz.”

Gondoljatok Arra, aki ilyen ellenkezést szenvedett el a bűnösöktől önmaga ellen, hogy ne csüggedjetek el, lelketekben elfáradva. Még nem álltatok ellen mindvégig, a bűn elleni harcban, egészen a vérontásig. És elfelejtettétek-e azt a bátorítást, amely nektek, mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg Yahweh fenyítését, és ne csüggedj el, amikor Ő megdorgál téged; mert akit Yahweh szeret, azt megfenyíti, ahogyan az apa is azt, akiben gyönyörködik.” (Zsidók 12:3-6, Példabeszédek 3:11-12 alapján)