Mikor?

A győzelem pillanataiban az énekek olyan szabadon jönnek. A képesség az örvendezésre olyan természetesnek tűnik. Igen, a szív (héberül a „az értelem központja”) túláradása az, ami éneklésre indít.

Azokban az időkben, amikor a fájdalom mintha legyőzne engem, mint egy hullám, amelyre nem tudok feljutni, az énekek erőltetetté válnak. Ezek azok az idők, amikor Hozzád kiáltok, Abba. Egy „átkelést” várok. Vajon nem ezt ígéred? Tévedek-e, ha hiszem, hogy létezik egy hely, ahol a szívem sohasem fulladna bánatba?

Az örökkévaló dolgokról beszélsz nekem, és próbálom megérteni. A hajdan az enyém volt feleség, és a gyermekek, akik most azon tűnődnek, mi történt, akadályozzák a képességemet, hogy meglássam a dicsőséges Ígéret Földjét. Miközben börtönben ülök, ők növekednek. Nélkülem növekednek; testük új alakot ölt; szavaik értelmesebbé válnak. Annyi időt mulasztok el, amit sohasem lehet visszaszerezni.

Magamat okolom, mert elfogadom a felelősséget azért, amiért a fenyítő vessző lesújtott. De megváltoztam. Vajon nekem is kijut a Te irgalmadból, mint oly sok másnak a múltban?

Ezek az érzések keverednek egy szívvel, amely megérti, hogy a Neked való teljes megadás az, amivel mindannyiunknak szembe kell néznünk. Ez a valóság nem fog megváltozni; csak arra késztet, hogy sokkal kevesebbet szóljak. Valakinek az élete teljes megadása azt jelenti, hogy az többé nem az övé: nincs panaszkodás, nincs meghátrálás, nincs kihívás. Sőt, Te elrendelted, hogy ez helyette csendnek nézzen ki.

Kínoztatott, pedig alázatos volt,
Száját még sem nyitotta meg,
Mint bárány, mely mészárszékre vitetik,
És mint juh, mely megnémul nyírói előtt,
Ő sem nyitotta meg száját.
(Ézsaiás 53:7)

Arra hívtál, hogy örvendezzek, dicsérjelek, és hálát adjak, bármi történjék is. Hiszem, hogy a Te utad igaz. Hiszem, hogy bármilyen más törekvés hiábavalóság.

Hogyan vágyakozhat valaki földi családja szeretete után, mégis vágyhat mennyei, belé helyezett Lelkének dolgai után? A szívem egyszerűen nem tudja, hogyan keljen át. Nem tudom, milyen tartósan kinéz, ha TELJESEN átadom magam Neked, Abba.

Így hát gyengeségemben, amikor Hozzád kiáltok segítségért, úgy érzem, pontosan azt teszem, amit kérsz tőlem. Felismerem, hogy ez a szív utazása. Azt mondtad: „bízz, tarts ki, higgy.” Segíts hitetlenségemen, Abba. Segíts elrendezni bennem az ismeretlent, ahogy megvallom, hogy mindent Neked kell adnom.

Segíts emlékeznem, hogy a ma az a „mikor,” mert a ma az, ami nekem van. Az irántam való mérhetetlen szeretetedben hívésről szól. És a ma a Te szereteted irántam és irántuk tökéletesen teljes. Ha ezt nem hiszem, ott üldözi örömömet a fogság. Segíts megismernem, milyen mély az a szeretet.

Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. (Zsoltárok 90:12)